Karvalics Eszti

Az én történetem

Segíteni akarok, mert tudom, hogy milyen egyedül érezheti magát az ember, tudom, hogy mennyire elveszett és tudom, hogy nekem is jól jött volna a segítség. Engem a sport mentett meg. Az első félévem alatt az egyetemen egyből el is kezdtem a személyi edző képzést, ami után elkezdtem edzőként dolgozni, próbálva ötvözni ezt a két vonalat, és támogatni, segíteni, motiválni azokat, akik engem választottak edzőjükként. Ezek mellett a közösségi médiában is ugyan ezzel a céllal tevékenykedem és reménykedem, hogy sokakhoz eljut az üzenetem. A sport szeretete és az a hála, amit iránta érzek, az, hogy mennyi mindent adott nekem és mennyi mindent tanultam általa vezetett rá igazán arra, hogy mit is szeretnék csinálni. Megadni az embereknek azt a mentőövet, amibe kapaszkodhatnak, amire támaszkodhatnak, ami átsegíti őket a nehéz időszakokon. Ezért hoztam létre a RISE UP-ot. Kell valaki, aki felébreszt és kirugdos a halogatás ördögi köréből, ahonnan egyedül sokszor nem lenne kiút. 

Ahonnan én indultam

Az addigi rossz és tudatlan táplálkozáshoz való hozzáállásomnak, és a negatív önmagamról kialakított képnek köszönhetően belesétáltam egy gyakori és kínkeserves betegségbe, ami megnehezítette azt ezt követő éveimet. Ágynak kényszerülve tudatosítottam magamban, hogy ha nem mozgok és ugyan úgy eszek, akkor én biztos meg fogok hízni, hiszen több kalóriát viszek be, mint amennyit elégetek.
Ezt a „felismerést” követően elkezdtem egyszerűen nem enni, sanyargatni magam. Rendkívül nagy hatással voltak rám a környezetem bántó megjegyzései, piszkálásai és egyre rosszabbra fordult a helyzet. Végül az orvosom tanácsára mentem el életemben először a konditeremre, mert minden izom lement rólam, ami még a műtét utáni felépülésem is hátráltatta. Szenvedés volt.

Rise up

Amikor elkezdtem

Amikor elkezdtem edzőterembe járni szembesültem azzal, hogy mennyire gyenge és erőtlen vagyok. De nem adtam fel, csináltam tovább és egy idő után, ahogy elkezdtem erősödni, látni a változást beleszerettem. Az edzések lettek a napjaim fénypontjai és örömmel jártam le a terembe. Mindezek mellett azonban az étkezésemen nem változtattam és most belegondolva talán nem is akartam…így lettem anorexiás. Egyre több edzés, egyre több kardió, egyre intenzívebb fogyás, gyakoribb rosszullétek. Így ment ez másfél évig, amikor már egyre jobban láttam a körülöttem lévők aggódását, és egyre jobban megszerettem az edzés világát. Eldöntöttem, hogy komolyan akarok ezzel foglalkozni és megfordult a fejemben, hogy egyszer talán versenyző is lehetnék. Ez a cél akkora erőt adott és annyit változtatott a hozzáállásomon, azok mellett, hogy akkorra nagyjából tudatosult bennem, hogy amit csinálok az nagyon nem egészséges és mi is ez valójában, hogy elkezdtem küzdeni azért, hogy ez változzon. Elkezdtem utána olvasni, tanulni erről és egyre többet és jobban enni. Amikor feljöttem egyetemre, és választottam, hogy pszichológus akarok lenni, már nem volt kérdés. Segíteni akarok!

Segíteni akarok
rise up with me

Segíteni akarok

A sport szeretete és az a hála, amit iránta érzek, az, hogy mennyi mindent adott nekem és mennyi mindent tanultam általa vezetett rá igazán arra, hogy mit is szeretnék csinálni. Megadni az embereknek azt a mentőövet, amibe kapaszkodhatnak, amire támaszkodhatnak, ami átsegíti őket a nehéz időszakokon. Ezért hoztam létre a RISE UP-ot.Kell valaki, aki felébreszt és kirugdos a halogatás ördögi köréből, ahonnan egyedül sokszor nem lenne kiút. Emelkedj fel a kanapéról ülve, és tegyél azért, hogy igazán jól érezhesd magad, hogy legyen erőd energiád a mindennapokhoz, hogy ne kínlódás legyen a bikini vásárlás!
Szedd össze magad, és legyél végre az, aki igazán lenni akarsz!

Riseup-logó

Végzettségeim

Eredményeim

PNBA Bikini Pro

INBA Bikini Divas Open 1. helyezett

INBA Bikini Divas abszolút bajnok