Kezdőlap > Hírek > Április 8. Nemzetközi Roma Nap

Április 8. a Nemzetközi Roma Nap, már 1990. óta, melyet a 4. Roma Világkongresszuson alapítottak a roma képviselők első nagy nemzetközi találkozójának emlékére, mely 1971 április 7-e és április 12-e közt zajlott Chelsfieldben. 2012 óta hazánkban is fontos ünnepnapnak számít, mi is fontosnak tartjuk, hogy minden évben részt vegyünk rajta, és minél nagyobb közösséget bevonjunk az ünneplésbe, megemlékezésbe.

Április 7-én a Wesley János Általános Iskolában voltunk, ahol Csikós Annamária szervezett egy kétnapos roma napot a javarészt roma tanulók látogatta iskolában. A gyerekek nagyon szívesen fogadtak minket, egészen a kis első osztályosoktól a nyolcadikosokig, akik érdeklődve hallgatták bemutatkozásunkat. Az osztályteremből élő könyvtárat alakítva beszélgettünk a tanulókkal, elsősorban továbbtanulásról, a RISE-ról, és az ő terveikről.

rn7rn3

IMG_20170407_094457

Április 8-án részt vettünk az Aranypánt-díjátadón, amit a Roma Sajtóközpont szervezett immár harmadik alkalommal. A díjat mindig egy hétköznapi roma hősnek adják át, akit az olvasók a 10 jelölt közül választanak ki. Idén a „hála festőjének” is nevezett Lakatos Norbert lett a győztes, akinek kislányát a kistarcsai Flór Ferenc kórházban kezelték, és Ő hálából az orvosok, nővérek lelkiismeretes kezeléséért, és úgy döntött, cserébe kifesti a gyerekosztály egyik szobáját. Ezúton is gratulálunk Norbinak!

20170408_142305 (1)